Bejelentkezés

szavazzon-a-kozos-munka-folytatasara  Egy érdekes levél, vagy inkább tanulságos?   Ma 19/08-kor kaptam egy levelet, de nem csak én hanem...
310

2012.augusztus 21. Rendkívüli Testületi Ülés

Testületi ülés kezdeményezője Barta Gábor, a kistérségi mobilszínpad Cserszegtomajra eső költségének megszavazása miatt.

 

Mire a testületi ülés elkezdődhetett volna, az egy napirendi pont felduzzadt hat javaslatra, amiből a testületi ülés előtti „munka értekezleten” csak  4 pont tudta rentábilisan megállni a helyét. A napirendi pontokról, egy sor, írásos anyag nem került az asztalokra. Gábor felolvasta a tárgyalni kívánt pontokat, és elkezdődhetett a „munkamegbeszélés”.

1, tételként az óvoda területén épülő vizesblokkokat elválasztó fal került napirendre. 

A pont fő érdekessége, sem a fal nagyságát m2-ben, sem azt hogy miből is épül egyáltalán tégla, gipszkarton, ytong, stb, és vajon festett, vagy csempézett lesz e nem sikerült kideríteni a napirend felvetőjétől. A megbeszélés folyamán végig 30 ezer, maximum 300 ezer forintról volt szó, de szavazni mégis 2 millió forintot terjesztett elő polgármesterünk. Bár azzal a meghagyással, ami pénz marad, azt majd visszakerül a falu költségvetésébe. Itt csak megjegyezném, ahogy elmondtam a megbeszélés során is, már volt olyan árajánlat kérés, ami 2 millió forintról szólt, és lám-lám pár ezer forint híján valóban ennyibe is került, lásd 23.-ai ülés parkosítás. Végül a vita hevében az is kiderült, már építi a fővállalkozó a falakat, de nem tud rá árajánlatot adni, hogy miért azt nem sikerült kideríteni. Én másnap délelőtt volt a hivatalban, de még akkor sem volt árajánlat.

2 tétel, ami aztán 3. Napirendi pont lett iskola Projektzáró rendezvény költségei.

A projektben szerepel, egy erre a kötelezően előírt rendezvényre felhasználható nettó 150 ezer forintos tétel. Ez azonban nem fedezi a rendezvény költségét, Palkovicsné előzetes számításai szerint, mivel 120-150 fő meghívottal számolva a rendezvény szervező cég akitől árajánlatot kért 2500 Ft/fő áron vállalta a rendezvény lebonyolítását. Mielőtt örülnénk elkell mondanom, hogy az ital ára nincs benn a 2500 Ft/fő árban.  Így ennél a létszámnál italfogyasztással is számolva még 250 000 Ft bruttó összeget szavazott meg a testület, így a rendelkezésre álló összeg bruttó 440 500 Ft, ami 120 főnél 3670 Ft, 150 főnél 2936 Ft. Lehetséges, hogy a szép új konyhánkban is tudnánk készíteni valamit, erre a jeles rendezvényre, bár én csak laikus vagyok nem élelmezés vezető.

3, tétel 4, Napirendi pont Dálnoki küldöttség a projektzáró rendezvényre.

Érkezik testvértelepülésünkről, egy pár fős kis küldöttség, hogy ők is részt vegyenek ezen a jeles napon. Sajnos sem azt, hogy hányan jönnek, sem azt hogy jönnek e egyáltalán nem tudták még közölni. Sajnos az aszály miatt, még mindig a „krumpliföldeken harcolnak”, és csak csütörtökön fogják tudni, hogy eljönnek e másnap. Ők szeptember 2.-ai iskolaavatásra érkeznének, már előtte pár nappal (péntek este, szombat, vasárnap, hétfőn indulnának haza). Erről a napirendről sem tudtunk mit dönteni, így hogy semmi nem tervezhető.

2, Napirendi pont: Iskola építési terület tereprendezési munkái.

A daru, és a konténerek helyének a tereprendezésére kellet elkülöníteni 529 000 Ft-ot, mivel polgármesterúr elmondása szerint, nem tartalmazza a pályázat a levonulási terület eredeti állapotba való visszaállítását. Munkám folyamán több kisebb, nagyobb projektben vehettem részt, de még egy olyan építéssel, felújítással, átépítéssel kapcsolatos munkát nem láttam, ahol nem volt alap kikötés a legalább az eredeti állapot visszaállítása. Nálunk ez Cserszegen, nem így van, ezért is külön kell fizetnie az önkormányzatnak. Mivel a helyreállítást, az idő rövidsége miatt (szeptember 2.-án évnyitó), és még a konténerek, és a daru is a helyszínen van, a testület megszavazta.

1, Napirendi pont: Kistérségi mobil színpad, Cserszegtomajra eső rész megfizetése.

A mobilszínpad, amit a kistérség vásárolni óhajt, a szerveződés minden tagját terheli, a lakósság számának mértékével, ez az összeg Cserszegtomaj esetén  180 792 Ft +ÁFA. Ez a mobil színpad minden egyes tag számára használható lesz rendezvényin, a tárolását, és felállításához Sármellék település ad helyet, és személyzetet. A szállításáról, a felállítási helyszínre minden egyes településnek magának kell gondoskodnia, és fizetnie költségeit. A 2013-as kistérségi össze olvadás során, mint vagyoneszköz el kell számolni településünk felé, de ez még milyen módon fog történni nem kiforrott, akár csak a kistérségek újra osztása.

Szeptember 12.-ei üléshez, kért napirendi pontok:

 

-          Cserszegtomaj temetői tartalék területen felhalmozott szemétdombok sorsa.                ( itt a lovarda előtti, üres területre hordott törmelék, és földkupacokról esik szó)

-          Sportkör pályázata, minek önrésze 3 millió forint, a jövő évi költségvetésbe való betervezése.

-          Teleház + egy fő státusz augusztus 31.-ei lejárata, ez oknál fogva dönteni kell a hosszabbításról, vagy az esetleges megszűntetésről. (ehhez kell a státuszhoz tartozó munkaköri leírás, és a munkakörhöz rendelt bérkeret nagysága.) Sajnos nem sikerült egy hét alatt beszerezni ezen adatokat, csak bízni tudunk benne, hogy a státusz tárgyalásakor már lesz Írásos anyag.