Bejelentkezés

szavazzon-a-kozos-munka-folytatasara  Egy érdekes levél, vagy inkább tanulságos?   Ma 19/08-kor kaptam egy levelet, de nem csak én hanem...
310

Cserszegtomaji Kútbarlang

A Cserszegtomaji Kútbarlangról szóló leírás 2000-ben készült. Terjedelme miatt több részletben tesszük közzé. 

 

 

 Irodalomjegyzék

 

-              Acheron Barlangkutató Csoport Kutatási jegyzeti

-              Kárpát József, az Acheron Barlangkutató Csoport vezetőjének jegyzetei, térképei, többek közt Ő készítette el a barlang térképet is

-              Fehér Katalin:1996-1997-es Kutatóexpedíció részt vevői - teljes névsor az utolsó részben lesz feltüntetve -  által készült jegyzetek, leírások

 

Tanácsadóim, segítőim voltak:

 

-      Takács Ferdinánd, a cserszegtomaji Labirint Barlangkutató Csoport vezetője

-      Fehér Katalin és az 1996-97-es kutatóexpedíció vezetője

- Janata Károly, barlangász

 

Előszó

 

Ebben a műben megpróbálom összefoglalni a publikált és a publikálatlanul maradt leírásokat, amelyek a Cserszegtomaji-kútbarlangról jelentek meg.

Szeretném, ha ezt a csodálatos kincset mindenki megismerhetné, aki szeret a természet rejtett szépségeiben gyönyörködni, még ha csak így egy íráson keresztül is.

 

Cserszegtomaj helye hazánkban

 

A Dunántúli Középhegységnek a Móri-ároktól DNy-ra eső részét általában Északi- és Déli-Bakonyra, Keszthelyi-hegységre és a  Balaton-felvidékre szokás felosztani. A Keszthelyi-hegység két városa Hévíz és Keszthely között helyezkedik el Cserszegtomaj, mint község.

 

Hidrotermális jelenségek

A hévizes barlangképződés többnyire karsztos kőzetekben, mészkőben és dolomitban jön létre. A tektonikus kőzetek elősegítik a hévizek feltörését.

Magyarországon különösen a harmadkorban volt erős a hévizes tevékenység, de az ősi harmadkori hévizes barlangok már régen elpusztultak. Így azután a ma is meglévő hévizes barlangok minden valószínűség szerint pleisztocénkori hévforrás-feltörések eredményei.

A Magyar Középhegység dunántúli szakaszának végén lévő Keszthelyi-hegységből, a hidrotermális hatásokra létrejött Cserszegtomaji-kútbarlangot először Dornyai Béla tanulmányozta 1934-ben, majd Szentes Ferenc részletesen és alaprajzzal is ellátva 1948-ban, utána pedig Leél-Őssy Sándor írta le vizsgálatait és véleményét. Vizsgálatai szerint a Cserszegtomaji-kútbarlang nem normális karsztos barlang, hanem hidrotermális eredetű és az Őshévíz egyik régi helyén jött létre a melegvíz oldó hatására.

A Kútbarlang hidrotermális eredetét Leél Őssy Sándor részletesen és bőségesen igazolja. Az Őshévíz feltörését a rétegek erőteljes, töréses szerkezete tette lehetővé. A törések mentén alakultak ki az egykori hévforráskürtők és a barlang járatai, tehát a Cserszegtomaji-kútbarlang tektonikusan preformált, hévizes barlang, melynek korát -Leél-Őssy- a pliocén végére teszi, Szentes Ferenc pannonvégi kormeghatározásával szemben.

 

Az Őshévíz feltörési helyei

Az Őshévíz első feltörési helye Rezi vára közelében, a Meleghegyen volt. A pannon agyagréteggel fedett triász dolomit vízszigetelő réteg törése tette lehetővé, hogy a felmelegedett víztömeg feltörjön.

Az Őshévíz második feltörési helye a Cserszegtomaji Anna-kápolnánál volt(182 m). A feltörő triászkori karsztvíz a rétegvízekkel keveredve alakította ki, a Cserszegtomaji hévizes barlangunkat.

A Keszthelyi-hegység triász rögét Nyugatról határoló lépcsős törésvonalon fokozatosan szállott alá a pleisztocén folyamán, és ennek következtében mindig alacsonyabban és mindig dél-nyugatabbra tört fel, míg eljutott mai helyére. Az ó-pleisztocénben a Biked-hegyére(181 m) vándorolt át az Őshévíz, a közép-pleisztocénben a mai fürdőteleptől keletre másfél kilométerre fekvő Dobogóhalmon jelent meg(145 m). Mai helyére az új-pleisztocénben szállott alá.

Az Őshévíz fokozatos alábbszállását két tényező idézte elő:

- egyrészt a Keszthelyi-hegység tönkjének a pliocén végén történt kiemelkedése,

- másrészt az erózióbázis besüllyedése az új-pleisztocén folyamán

Ma már a barlangban nincs víz a környék mesterséges karsztvíz-kitermelésének(Dobogó-majori vízmű) köszönhetően.

Jelentéktelen rétegvíz előfordulások a pannon üledék laza homokrétegeiben ismertek.

  


 A Cserszegtomaji-kútbarlang története

 

A Keszthelyi-hegység egyik legnagyobb hegyi települése Cserszegtomaj, ahol 1930-ban kút ásása közben véletlenszerűen fedezték fel a barlangot. Tóth Lajos, kútmester találta meg kútásással, amikor 54 méteres mélységnél szerteágazó, valószínűleg vízmosástól eredő, barlangszerű nyílásokra bukkant, a cserszegtomaji Szent Anna-kápolnától 46 méterre.

1.ábra

 

Szent Anna-kápolna  

 

  A vállalkozó Tóth Lajos, továbbá Dér Rezső községi főjegyző és Lakos Tibor reálgimnáziumi tanár járta be először az üreget. Vízszintesen mintegy húsz métert haladtak előre, amikor egy négy-öt méter hosszú, négy méter magas terem tárult eléjük. A Földtani Intézet Igazgatósága, Rozlozsnik Pál főgeológust bízta meg azzal, hogy a barlangot megtekintse és előírja a további munkálatokat. A szakértő, összesen három szűk járatokkal összekapcsolt termet nézett meg, tovább nem ment.

A kútbarlangról a turista és szakirodalmi említésen kívül újra 1952-ben lehet hallani, amikor keszthelyi barlangkutatók kis csoportja az addigi 150 méter hosszúnak tartott barlangot, - közel egy napi munkával- több mint 500 méteres új, termeket is tartalmazó járatrendszerre növelte meg. A már tekintélyes hosszúságú és különleges földtani helyzetű barlang megóvása érdekében 1953-ban, Zákonyi Ferenc, a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője azzal a kéréssel fordult az Országos Természetvédelmi Tanácshoz, hogy a barlangot nyilvánítsák védetté. Miután a közölt, közel ezerméteres barlanghosszúságot a hivatal túlzottnak tartotta, ezért Venkovits István szakértőt küldte a helyszínre. A remények szerte foszlottak, mert a szemle szerint a barlang hossza a száz métert sem haladta meg. Ez pedig a barlang idegenforgalmi bekapcsolása ellen szól. A százméteres hosszúság nem elírás volt, hanem az akkor bejárt „tágas” főbejárat mindössze 85,2 métert tett ki.

A barlang rendszer feltárására 1965-ben a Toldy Ferenc Gimnázium csoportja tett kísérletet, Mikus Gyula vezetésével. Az expedíció 22 tagból állt, és a kútba csörlő segítségével, ejtőernyős hevederbe kötve engedték le a kutatókat. Összesen 250 méter járatot térképeztek fel, de a tényleges feltárt szakaszok összhosszúságát 800 méterre becsülték.

A további kutatásokat 1980-tól, az Alba Regia csoport folytatta, amely Kárpát József vezetésével feltérképezte a barlangot, majd 1982-től az Acheron csoport folytatta a munkálatokat, melynek vezetője szintén Kárpát József volt. Ez idő alatt sikerült feltárni a Karácsony ágat, a Keleti Labirintust, a Kék-vörös-ágat. A Húsvét-ágat  Szúnyogh Gábor, 1982. április 11-én fedezte fel, amellyel együtt a barlang hossza 2.300 m-re növekedett.

A kútbarlang bejárati, 50 méter mély aknájába 1984-ben beépítették a vaslétrát. A létra tervét az Acheron csoport készítette el, amely alapján a helyi TSZ legyártotta az egyenként 3 méteres létraelemeket. A tartóelemek és a fokok is szögvasból készültek. Minden létraelemet 4 darab konzol tart, amelyek a kút falába mélyített furatokba kerültek bebetonozásra. A létra tagok egymáshoz is rögzítve vannak csavarozással illetve láncokkal. A létra beépítését négy hétvégén végezték el, melynek nagy mélysége miatt csak biztosítással vehető igénybe. Két kötéllel egyidejűleg két személy közlekedhet az aknában. A leereszkedés kettő, a felmászás 3-5 percet vesz igénybe. A fáradság csökkentése és a biztonság növelése érdekében a kútban két pihenőpadozat beépítése is megtörtént.

1990 nyarától a munkába bekapcsolódott a Cserszegtomajon megalakult Labirint csoport is, - akik a terület kutatását azóta is  végzik- melynek én is tagja vagyok. A barlang fokozottan védett természeti kincs. Megtekintése csak előzetes megbeszélés alapján lehetséges. Ez ügyben, a helybéli Takács Ferdinándot kell keresni.

A barlang morfológiája

A barlang morfológiájával kapcsolatban három főbb tulajdonságára térünk ki.

1.A falakat borító mikroformák eredete: A járatok kvarchomokkőből települő falait és boltozatát mintegy 30%-ban kőcsipkeszerű szivacsos, lemezes szerkezetű mikroformák tagolják. E kis lemezekkel elválasztott „kazetták” átmérője és mélysége 1-3 cm, alattuk pedig homogén kőzet következik. Alaposabb megfigyelésekből arra következtethetünk, hogy e formák nem a szálban lévő dolomitfeküt mintázzák, hanem a homokkövet lerakó pannon-tenger alapkonglomerátumában levő karbonátos törmelékszemcsék hévizes kioldásának következményei. E bemélyedések tehát a hajdani dolomitfelszínen illetve annak közelében levő oldható törmelékfáciens negatívjait jelentik.

A fenti általánosan jellemző mikroformák mellett például a Lovassy-terem néhány homokkőoszlopának oldalán markáns, gallérszerű lemezek is végigkövethetők, amelyek már a hajdani feküt képző száldolomit formakincsére utalnak; e gallérok a dolomit réteglapjait követő repedésekbe benyomult homokkő kipreparált maradványai.  Ennek megfelelően a homokkőgallérok lehetőséget nyújtanak a kioldott dolomitfekü rétegdőlésviszonyainak tanulmányozására. A vizsgált homokkőgallérok ferde lefutása a fekü fődolomit 15-20fokos déli irányú dőlésére utal. Ezt mutatja a 2. ábra

 

2. ábra

A dolomitfekü rétegdőlésviszonyainak tanulmányozása

  

 2. A sima és „csipkés” falfelületek  elterjedésének kérdései

A barlangban feltűnő, hogy az előző pontban vizsgált mikroformákkal szabdalt falfelületek csupán a barlang körülbelül 1/3-ára jellemzőek. A többi szakaszokon hasonlóan boltozatos , de sima és kemény kvarchomokkő falakkal találkozunk. E szembetűnő különbség eredetét kétféleképp magyarázhatjuk:

a., A sima falfelületű szakaszokon a homokkő kiegyenlített felszínre települt, így a dolomitfelszíni törmelék és mikroformák nem tagolják a felületét.

·    b., A sima boltozatok omlással , illetve a kőzet pikkelyes lerepedezésével alakulnak ki, eltüntetve az eredetileg itt is csipkés felületeket.

·    Valószínű, hogy a második (b.) feltevés helytállóbb, amit a következők támasztanak alá:

·    - Sima falú üregek a barlang nagyobb      termeit magukba foglaló szakaszokon     l átható, ahol a széles boltozatok       kedveznek az omlásokat kialakító feszültségek kiváltásához.

-E szakaszokon az üregek talpán    általában omladéktömbök, levált    kőzetlapok láthatók.

-A lepergett kőzetlapokon helyenként       fellelhetőek a jellemző szivacsos   felületi formák maradványai.

A homokkőoszlopok kőzetstatisztikai elemzésével, Dr. Szunyog Gábor 1982-ben foglalkozott. Vizsgálatai alapján az oszlopok teherviselő pillérként viselkednek és pusztulásuk a boltozati nyomás hatására történő összeroppanásukkal magyarázható.

E véleménnyel sokan nem értenek egyet teljesen, ugyanis megfigyelhető, a homokkőoszlopok nem összeroppannak, hanem túlnyomó részt a főtéről leszakadnak, illetve kidőlnek, mint az a Lovassy-, és Szürke-teremben kitűnően tanulmányozható. Ez látható a 3. ábrán.   

 

 3. ábra

A homokkőoszlop kidőlése

 Amennyiben az oszlopoknak teherhordó funkciója lenne, úgy az oszlop elpusztulásával  egyidejűleg a termek boltozata is leszakadna. Ezzel szemben az oszlopok felső része gyakran kidőlésük után is a főtében épen függve marad. A fentieknek megfelelően az üregek boltozatára ható nyomást a termek valódi, -a fekü száldolomitra támaszkodó oldalfalai viselik.

3. A tölcsér alakú termek kialakulása

A kútbarlang termeinek nagy része jellegzetes tölcsér alakú szelvényt mutat, a talp az üreg középpontja felé meredeken lejt, ahol általában az omladék is felhalmozódik. E jelenség legáttekinthetőbben az É-i labirintus Kis-Tölcsér-termében tanulmányozható. 

                                                                  A terem talpán megfigyelhető a szálban álló dolomitban képződött forráskürtő jellegű forma, aminek folytatását homokkőomladék tölti ki. A forrástölcsér valószínűleg a kőzethatárig feltörő és a barlangot is kioldó hévizek egyik feltörési pontja volt. Lényegében a barlang nagyobb termeinek helyét e forrástölcsérek jelölik ki, mivel a homokkő főtte alatti jelentősebb korróziós anyaghiány, a feltörési zónák környezetében alakul ki.

A barlang legnagyobb részén a járattalpat a hévizes oldási maradékot képező dolomitliszt alkotja. Vastagsága mindössze 5-25 centiméter, ami alatt hirtelen határátmenettel mindenhol megjelenik az enyhén töredezett fekü, a dolomit szálkőzet. A dolomitra helyenként kvarchomok került, vastagsága 1-2 milliméter, előfordulása foltszerű. Képződése ma is folyik a főte porlódása következtében. A dolomit általában fehér, sokszor sárgás, vagy világos szürke színű. Egyes rétegekben kis lyukak utalnak a már kioldódott mészalgákra. A vizsgálatok alapján a dolomit sekély, nyílt, meleg partoktól távoli tengervizes keletkezésű. Feltűnő, hogy a Kút-barlang járatai mindenütt az egykori dolomit bordák gerincén alakultak ki, dolomit falat oldal- és föteirányban sehol sem találunk. Ugyancsak feltűnő az a jelenség, hogy a dolomittörmelékes homokkőben a dolomittörmelék szemcséi zárt térben, teljes mértékben kioldódtak, még az oldási maradék is eltűnt. Felmerül annak a lehetősége, hogy az oldódásért és az üregesedésért nem a karsztvíz, hanem a belőle kiváló és csapadékban összegyűlő széndioxid gáz a felelős.

A barlang mélyebb szakaszaiban a homokkőfalakat számos helyen vörös, fekete és kék foltszerű kiválások borítják, amelyek eredetét és anyagát vizuális megfigyeléssel megállapítani nem tudták, így egy kék-vörös bevonatú mintát vizsgálatok céljára kihoztak a barlangból.

Az ELTE Ásványtani Tanszékén végzett elemzések alapján Kraus Sándor a következő szakvéleményt írta: A minta 12x20 centiméter nagyságú, 3-4 centiméter vastag homokkőtömb. Kevés sötét ásvány van a sárgásfehér, elég jól koptatott kvarcszemcsék között. A kőzet kötőanyaga nem meszes,  a homokszemcsék felületén és közöttük  piszkosfehér, lepedékszerű anyag van, feltételezhetően valami agyagásvány. A minta felületének elszíneződése a külső és belső oldalon más erősségű. A belső oldal nagyobbik része barnássárga, kisebb része rozsdabarna. A külső oldalon körülbelül fele fahéjbarna színű, míg a rozsdabarna belső résszel szemközti felület kékes árnyalatú fekete színű. Ezt a 4x10 centiméter nagyságú területet 1,5-2,5 centiméteres szélességben barnásvörös sáv veszi körül, ami rövid, de fokozatos átmenettel érintkezik a barna színű felülettel, a fekete rész felé pedig meggyvörös és vörösesfekete átmeneti sáv van.

A vizsgálatok alapján a kékes színű bevonat hematit és hidrohematit, ami a kiszáradás során kialakult orientált kristályszerkezet miatt látszik kékes színűnek. Az apró víztiszta kristálycsoportok anyaga gipsz.

A terület felépítésében barlangtani szempontból a triász karsztosodott felszínére ülepedő felső-pannon homok a jelentős. A vizsgált minta az utóbbinak egy darabja, amibe az üledék képződésekor néhol uszadékfa darabkák is kerültek. A betemetődő szerves anyag körül szivárgó oldatok kémhatása –és ezért vegyi összetétele is- megváltozott, pirit vagy markazit vált ki, mint ez mélyfúrásokból kiemelt kőzetminták üregeiben gyakran látható.

Később a területet hidrotermális hatások érték, amit a cserszegtomaji kaolin és festékföld bányászata is igazol. Valószínű, hogy ezzel az oldatok cementálták a homokszemcséket homokkővé. A víz vegyi összetételének megváltozásával, vagy már a járatok szárazra kerülése után a pirit (vagy markazit)kristályai oxidálódni kezdtek, és a keletkező vasvegyületek megszínezték a kőzetet. Ha feltételezzük, hogy az uszadékfák egyes partszakaszokra vagy öblökbe sodródtak össze, magyarázatot kapunk arra is, hogy a kék-vörös foltok miért csak az üregrendszer egyes részein fordulnak elő, illetve miért vannak ott annyira sűrűn.

A kőzetek, ásványok kialakulása

Mielőtt a barlang ásványairól írnék, fontosnak tartom , hogy tisztázzuk előbb mi is a kőzet illetve az ásvány.

A Föld szilárd kérge alatt elhelyezkedő magmából keletkeznek a kőzetek és az ásványok, közvetlenül vagy közvetve. A Föld szilárd kérge vékony „alig” 35-60 Km vastagságú. Ez nem egészen egyezred része a Föld sugarának, mégis emberi viszonylatban rendkívüli mélységbe kellene lehatolni, hogy tapasztalatokat szerezzünk arról, mi történik odalent, a külső szilárd kéreg alatt. A szilárd kéreg alsó részében 20000C körül lehet a hőmérséklet.

Az ásványok születése úgy történik, hogy a magma a mélyben vagy a Föld felszíne felé törekvő útja közben lassanként, szinte alig felmérhető idő alatt lehűl, megszilárdul. Általában három fázisát különböztetik meg ennek a természetben lezajló jelenségnek.

Az első fázisát előkristályosodásnak nevezik. Ebben a szakaszban a magma olvadékanyagának kristályosodása kezdődik, illetve zajlik. A nehéz fajsúlyú anyagok a mélybe süllyednek és kikristályosodnak. A könnyebb fajsúlyú, kovasavban gazdagabb anyagok felül helyezkednek el.

A második fázis a főkristályosodás, amikor a kovasavban gazdag olvadékoldat további lehűlésével megkezdődik a kőzeteket alkotó szilikátásványok kiválása, vagyis a kőzetek kialakulása, megszilárdulása.

A harmadik fázis az utómagmás kristályosodás, a magma maradék oldatának a kikristályosodása. Ez tulajdonképpen az ásványkeletkezés igazi boszorkánykonyhája.

Egyes ásványok tengervízből vagy édesvízből is keletkezhetnek nagy tömegben, noha az utókristályosodás során magmás úton is képződnek bizonyos mennyiségben. Ilyen például a gipsz és a kalcit.

A kristály keletkezése idején nem minden részén növekedik egyforma sebességgel. A növekedés általában leggyorsabb az élek és a csúcsok irányában. Megtörténik, hogy a növekedés valamilyen oknál fogva hirtelen abbamarad. Ilyenkor a befejezetlen növekedés eredménye a vázkristály.

  A kútbarlang keletkezése        

Az üregrendszer, a triász fődolomit és kvarchomokkő közel vízszintes települési határán jött létre, a hajdani hévizek oldóhatására. A feküben lévő fődolomit a triász végétől a pannon időszakig felszíni karsztos lepusztulásának volt kitéve. A pannonban a karsztos denudációval előkészített, mikrodomborzati formákkal erősen tagolt dolomittérszínre települő vastag üledék –jórészt homokkő- kitöltötte a dolomit mélyedéseit, behatolva a legkisebb repedésekbe is.

A pannon utáni földkéregmozgás a tengerszint fölé emelte  a területet. A fokozatosan visszamaradó víz a meggyengített dolomitrészeket különösen a két kőzet határzónájában, a sejtesedés területén kilazította és a dolomit még műkődő vízcsatornáin a mélybe szállította. Ez az elszállítás, tehát a tulajdonképpeni barlangképződés.

A két kőzet határán meginduló barlangképződésben, a policén végi hidrotermális tevékenység volt a döntő tényező, amelyet Leél-Őssy (1953) a mai hévízi forrás hajdani tevékenységével magyaráz. A dolomit repedésrendszeréből feltörő hévizek az impermeábilis homokkő alsó határfelületét elérve a horizontális áramlási zónában (főként keveredési korrózióval) fejtették ki koncentráltan barlangképző hatásukat. A kizárólag dolomit kioldásával képződött üregek boltozatát a homokkő képezi, konzerválva a kioldott dolomit fosszilis domborzatának negatív lenyomatát. A 4. Ábrán láthatók a kút, a növényi fosszíliák, és egy jellegzetes járatszelvény.

 

 

4.ábra

 

A dolomitban is kialakulnak kisebb üregek. Ilyen üregek elpusztulásával áll kapcsolatban a barlang egyes termei padlózatának tölcséralakja. A helyzet az, hogy a hajdani forrástölcsérek pozitív kvarchomokkő-kitöltését látjuk a barlangban, mint gyűrűalakban elhelyezkedő falat és mint a mennyezetből lenyúló pillért, míg az üreg, melyből szemléljük az egész jelenséget, a legutóbbi földtörténeti időkig a forrástölcsérek közötti dolomitkőzetet képviselik.

A falakat alkotó homokkő jelentős vastagságban átkovásodott, igen kemény kvarcittá alakult. A pannon homokkő kovásodása nem történhetett a pannon rétegek lerakódása után, mert akkor nem alakulhattak volna ki, a főttével teljesen összefüggő, azzal kőzettanilag teljesen megegyező kvarchomokkőoszlopok, melyek kétségtelenül tölcséres csatornák alakját őrzik. A hévizes kialakulásra az üregek talpát borító porló dolomit és a környéken tanulmányozható hajdani hévízfeltörési helyek alapján következtetnek. Az erózióbázis süllyedése folytán a hévíz feltörési helyek is alacsonyabb szintre helyeződtek át, ezáltal a barlang szárazzá vált.

A barlang altalaját vastagon fedi a dolomit porlódásából visszamaradt üledék. Ez helyenként agyagos alkotórészekkel keveredve sárgásfehér képlékeny anyagként halmozódott fel. E két anyag diferenciáltermikus elemzését, Koblencz Vera vegyész végezte el. A porszerű anyag fehéres szürke, rendkívül finomszemcsés plasztikus üledék, mely a dolomit hasadékaiba behatolt, és a dolomit szétporlódása után, annak szemcséivel együtt került a barlang talajára. Mikroszkóp alatt sok kvarctöredék, földpát, néhány vörösesbarna, áttetsző, meghatározhatatlan színes elegyrész látható a romboéderes dolomitkristályok között. A képlékeny anyag 50-60 százalékban kaolinitből áll, kevés pirit, kvarc és dolomit mellett.

A vizsgált anyagokban a kaolinit ilyen mértékű feldúsulása genetikailag fontos, mert a kaolinit a pannon homokban levő aluminiumtartalmú szilikátok közönséges hőmérsékleten vagy langyos termák hatására történt átalakulásból keletkezett.

Az üregrendszer térbeli helyzetét a rétegtani viszonyok határozzák meg. A fődolomit és homokkő vízszintes települési határát követő járatok 122, illetve 133 méter tszf. magasság között húzódnak, míg a kút oldalfalában levő bejárat 131 méteren nyílik. Az ötödik ábra mutatja a Cserszegtomaji-kútbarlang kialakulását.

 

A szövevényes, hálózatos alaprajzból eredően a nagy hosszúság ellenére a barlang ismert horizontális kiterjedése nem nagy, K-Ny-i irányban 146 méter, É-D-i irányban pedig 125 méter.

5. ábra


A Cserszergtomaji-kútbarlang kialakulása

 

 

 

A járatok szelvényméretei erősen változóak: a központi és É-i részekre a szűkebb kuszodák jellemzőek, míg a DK-i szakaszokon 5-15 méter átmérőjű és 2-3 méter magas termek láncolatával találkozunk.

 

Az ásványok közül legszembetűnőbb a szinte mindenütt megtalálható gipsz, amely szálas, csavarodott kristálycsoportokban, vagy lapokban jelentkezik.

 

Folytatása itt olvasható:

http://cserszegtomajelekes.hu/index.php/helytortenet/209-cserszegtomaji-kutbarlang-2-fejezet