Bejelentkezés

szavazzon-a-kozos-munka-folytatasara  Egy érdekes levél, vagy inkább tanulságos?   Ma 19/08-kor kaptam egy levelet, de nem csak én hanem...
308

2013 összefoglaló

Eltelt egy teljes év, amiben képviselő voltam, így itt az ideje egy visszatekintésnek, mivel is foglalkoztam 2013-ban. Ez az év semmiképp sem nevezhető unalmasnak, ezért nem is lehet célom a teljesség. Főbb eseményeket emelem most ki.

Bár ünnepek között készült el, az egyik első hír az orvosi rendelő előtti esőbeállóról szólt. Januárban írtam a cserszegtomaji "jutalmazási szokásokról". A testületi ülések anyagaiban is leírtam, hogy véleményem szerint az elszámolások, költségek kezelése túl laza. Például nem kapunk kimutatást a rendezvényekről, csak év végén egy számot, mennyibe is kerültek. Utólag, ismerve a következő hónapok eseményeit ez már érthető, hiszen Évi volt az egyetlen aki készített ilyen, tételes kimutatásokat. Év elejétől téma volt a Cserszegtomaj Zöldben Gondolkodik projekt is.


Februárban meglepődtünk, hogy új közművelődési szakembert keres az Önkormányzat. Külön kérdésre a testületi ülésen, utólagos tájékoztatást is kaptunk, melyről véleményemet ugyancsak leírtam. Február 19-én kitűztük a Székely Zászlót Cserszegtomaj Hivatalának homlokzatára, ünnepélyes keretek közt.  Ugyanekkor derült ki, hogy nem lesz közös hivatal Rezivel. A farsang és a szilveszteri rendezvény elmaradása is állítólag miattam történt. Ezzel természetesen nem értek egyet. Február 27-én lezárult a közművelődési szakember pályázat.


Márciusban megtudtuk, hogy nem kell előzetes kalkuláció a beruházásokhoz, mert úgyis kér az Önkormányzat három ajánlatot. Hogy ez mennyire működik, arról decemberben egy külön cikket is közzétettem. Sajnos nem ez volt az egyetlen példa.

Április sem telt eseménytelenül. Kőműves Károlyné 24-én lemondott alpolgármesteri tisztéről, amit kifejezetten sajnáltam. Áprilisban újra foglalkozott a testület a rendezési tervvel, amit azóta sem sikerült lezárni. Föld napján szemetet szedtünk, sajnos ezzel a problémával is foglalkoznunk kell 2014-ben is.


Májusban megjelent hírlevelem. Elindult a feljelentés előkészítése is. Birtokba vehettük a Cserszegtomaj Zöldben Gondolkodik projekt parkját és a Pilóta teret. Május 29-i testületi ülésen ismét kértem, hogy több ajánlatot kérjenek a beruházásokra, amit ismét elutasítottak.

Júniusnak a nyári vakációról és táborról kellett volna szólnia, de sajnos a közművelődési szakember váltás felé vezető úton lépett polgármesterünk. 


Július örömhírrel kezdődött, megszületett Máté és Gergő


Augusztus 8-i ülésen pont került a közművelődési szakember váltásra. Ugyanezen az ülésen láthattuk mire elég a három pályázat, amikor egy érvényesből kellett "választani". Ismét csúszott a rendezési terv folyamata. 30-án aláírás gyűjtést kezdeményeztem a körforgalomért.


Szeptember 11-i ülés kapcsán több témát is felvettem, mint az SZMSZ, gyalogátkelők, járdák. Ugyanezen az ülésen került ismét terítékre az elszámolások, kimutatások témája. A hónap folyamán folyamatosan gyűjtöttük segítőimmel az aláírásokat a körforgalomért. 19-én végre lett új alpolgármesterünk. Kisebb szépséghiba, hogy neki és a testület másik két tagjának is az érintettségük bejelentése után saját magukra is kellett szavazniuk az ünnepi ülésen. A hivatalos jegyzőkönyv magáért beszél. A jelen lévők 4 szavazata mindig megegyezett.


Október elején felavatásra került a Cserép Vaskereskedés előtti buszmegálló. 10-én Román Erika is lemondott Szociális Bizottsági tagságáról. Tájékoztattak minket a később sokat emlegetett Állami Számvevőszéki vizsgálat elindulásáról. 30-án kiegészült a Szociális Bizottság, nem találják ki, ki is lett az új tag.


Novemberben két közmeghallgatás volt, egy a tornateremben, egy a kultúrházban. Összeállt az aláírásgyűjtés anyaga, Manninger Jenőtől decemberre kaptunk időpontot. A hónap elején kaptam kézhez a polgármester által kezdeményezett feljelentést.


Decemberben újra megpróbáltam a teljes testülettel aláíratni a körforgalommal kapcsolatos íveket. Sajnos továbbra is csak Kőműves Károlyné, és Román Erika támogatja ilyen módon a kezdeményezést. Szerencsére Manninger Jenő támogatásáról biztosított minket.

Ez az időszak nem csak a visszatekintésről, de a következő időszak terveiről is szól. 2014-ben is folytatom, amit 2010-ben ígértem. Képviselői tevékenységem súlypontjai továbbra is a pénzügyi, döntéshozatali átláthatóság, a közlekedés (utak, járdák, kerékpárutak, buszközlekedés, vízelvezetés, közvilágítás) és közösség/turizmus fejlesztése.