Bejelentkezés

Cserszegtomaj, mint európai település!

Cserszegtomaj, mint európai település!

 

Ha Keszthely felől érkezel, és nem pont a „főbb” úton, van pár szépség, amin fennakadhat a szemed, elsőként a település határában lévő mellékutak szemét kupacai amikben gyönyörködhetsz. Pedig minden évben tavasszal van település bejárás, ahol a képviselők, és a polgármester körbe néznek mi a helyzet a faluban, bocsánat Nagyközségben.

 

Már 2017-ben is ott voltak a szemétkupacok, mind a keszthelyi, és cserszegi hadiúton, mind a sümegi út mellékútjain, de a várvölgyi út mellékútjain is. Bár minden települést szemrevételező összeráncolt homlokkal nézegette a kupacokat, de ezen kívül nem igazán történt semmi, vagy is ez nem igazán helyes, mert történt, még több szemét lett, ami pedig már 2017-ben vagy előbb ott volt, azt benőtte a gaz.

 

Cserszegtomaj Zöldben Gondolkodik mondta egy hangzatos felkiáltás, mikor elkészült egy domb, és pár bokor elültetésre került a falu közepén, ha jól emlékszem kb. 45-50 000 000 milliós összköltségen. Hát a képeken jól látszik, valóban Zöldben gondolkodik a település vezetése, mert mindig megvárják míg a szemetet benövi a gaz.

 

Másik szépségünk, és még van bőven, a Millennium utca mart aszfalt burkolása még idén tavasszal, amit tudni kell az út második feléről, szinte síkság ez a terület, így a „lezúduló” csapadék nem igazán rongálhatna egy normálisan elkészített burkolatot. De ez feljebb látszik is, amit nem idén tákoltak, azt érdekes módon ne mosta el az eső, pedig ott a lejtés is jóval nagyobb. Az út első felének az aszfaltozása, ha jól emlékszem talán 9 000 000 Ft volt, gondolom ez a költség nem lett olcsóbb 3 év elteltével. Ha mostanában arra jársz, nem biztos észreveszed, hogy egy aszfaltozottnak csúfolt úton jársz.